Mi a teendő defekt esetén?

Autózni jó, hiszen az ember a saját gépjárművével eljuthat bárhová, amikor csak szeretné. Könnyebb és rugalmasabb a közlekedés, arról nem beszélve, hogy így kompromisszumokra sincs szükség. Nem véletlen, hogy folyamatosan nő a személyautó tulajdonosok száma, hiszen egyre többen ismerik fel azt, hogy az autózástól sokkal egyszerűbb lesz az élet.

Ahogy más területnél, helyzetnél, úgy az autózásnál is megvannak az úgymond negatívumok. Sajnos előfordulhat, hogy egy ember önhibáján kívül lesz részese például egy karambolnak, vagy pedig egy hosszú út során kap defektet. Ilyenkor a többség részéről teljesen természetes reakció a pánik, mert korábban nem kerültek hasonló szituációba, ezért érthető okokból nem is tudják a helyén kezelni azt.

Számos kérdés, dilemma merülhet fel, például, hogy kit érdemes értesíteni, vagy az, hogy egyáltalán tanácsos-e belevágni a kerék cserébe, defektjavításba? Egy biztos, hogy nem szabad elveszíteni a türelmet, illetve a higgadtságot, ugyanis nyugodt állapotban sokkal átgondoltabb döntéseket lehet hozni, ráadásul kisebb a hibázás lehetősége is.

Tisztázzuk, mi okozhat defektet?

defektjavítás

Ahhoz, hogy az ember ne essen kétségbe adott helyzetben, és megértse, hogy miért történt meg a baj, ismerni kell a defekt okait. Ez a gumihibák leggyakoribb oka, amelyen belül a szakemberek két kategóriát különböztetnek meg. Létezik a lassú, illetve durrdefekt.

A lassú defekt akkor fordul elő, amikor a guminyomás napok vagy órák alatt jelentősen csökken. Ezt eredményezheti felni hiba, sérült szelep, vagy akár a gumi futófelületébe fúródott kisebb tárgy is. A lassú defekt jelenti a kisebb kockázatot.

A durrdefekt a balesetveszélyesebb, mivel ez a guminyomás hirtelen csökkenésével jár. Egy gyors manőver is előidézheti, vagy bármilyen éles tárgy, ami az úton megtalálható.

Mit tegyen, ha az autópályán kap durrdefektet?

Sajnos egy durrdefekt bármikor, bárhol, vagyis az autópályán is bekövetkezhet. Pár fontos lépéssel meg lehet előzni a bajt, és végül a sofőrök probléma nélkül keveredhetnek ki a kényes szituációból.

Amikor a vezető észleli a durrdefektet mindenképp tartsa tovább a jármű sebességét! A defektet kapott abroncs súrlódása nagy mértékben növekszik, gázadás nélkül magas a kocsi kisodródásának az esélye.

A jármű stabilizálása után mindenképp le kell húzódni a leállósávba. Ilyenkor a legjobb, ha az autós nem lefékez, hanem szép lassan kigurul a biztonságos helyre. A hirtelen manőverek csak növelik a balesetek kockázatát, főleg durrdefektnél.

A megállás után tanácsos felvenni a megkülönböztető mellényt, továbbá bekapcsolni az elakadásjelzőt. Az elakadásjelző háromszög kirakásáról se feledkezzen meg a járművezető! Ezután lehetőség van értesíteni a segélyhívón az autópálya rendőrséget.

Kerékcsere defekt esetén: mire érdemes figyelni?

Természetesen nem csupán szélsőséges esetek merülhetnek fel, viszont általánosságban javasolt ismerni a defekttel kapcsolatos teendőket, így egy egyszerűbb eset is könnyedén megoldható.

A motor leállítása után be kell húzni a kéziféket, majd egyesbe tenni a sebességváltót. Automata autónál ez a parkoló állás bekapcsolását jelenti. A személyautót a kézikönyve által jelzett helyen tanácsos megemelni, és az emelő mindenképp szilárd talajon legyen, mert különben besüpped a földbe.

A kerékanyák meglazítása után levehető a defektes kerék, helyére pedig a pótkerék kerül. A kerékanyák meghúzása után kerüljön a defektes abroncs a kocsiba, ezután pedig leengedhető az autó az útra.

defektjavítás

Amennyiben úgy érzi, hogy nincs elég gyakorlata, és a profi szakemberek munkájában jobban bízik, keresse bizalommal non-stop gumiszervizünket! A gumiszerelésbe élen járunk, minden a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy kiváló munkát  végezzünk.

A nonstop defektjavítás valódi segítség a bajba jutott autósoknak. Vegye igénybe a rugalmas gumiszerelést, lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeinken!