Autót vezetni alapvető készségnek számít, elvégezni egy autóvezetői tanfolyamot és jogosítványt szerezni hétköznapi dolog. Az autóvezetői tudás, illetve egy saját autó használata önállóságot és mobilitást tud adni egy embernek, függetlenséget és kényelmet nyújtani egyszerre, minden sofőrnek.
A vezetést persze nem csupán megtanulni kell és levizsgázni a tanultakból, de az is fontos, hogy rutint szerezzen egy sofőr a forgalomban és különböző terepen is. Az autósiskolában ugyan kötelezően kell teljesíteni a vezetési gyakorlatot a megszabott kereteken belül, de ez önmagában kevés ahhoz, hogy valakiből ügyes sofőr váljon.
A sok-sok vezetési óra és az ezzel járó tapasztalat sok mindenre megtanítja az autóst, de nem árt az sem, ha már jó előre tájékozódik arról, hogy mit kellene tennie bizonyos szituációkban.
Az időjárás az autós ellensége
Minden autós megtanulja előbb-utóbb, hogy a túl vakító napfény, a csapkodó eső, a szitáló hó vagy a fagyos hideg is hátráltatja. Az időjárás növelni tudja a balesetek esélyének a kialakulását, ez pedig bármelyik évszakban megtörténhet.
Az egyik rizikót a csapadék jelenti vagyis az eső. Tavasszal és ősszel lehet számítani esősebb időszakokra, de nyáron is könnyen meglepheti az autósokat egy hirtelen jött zivatar. A csapadék rontja a látási viszonyokat, csúszósabbá teszi az utakat és a jármű sofőrjének próbára teszi a hidegvérét, rutinját és a figyelmét is.

Hogyan kell biztonságosan vezetni csapadékos időben?
Most megosztunk néhány, hasznos tippet az autósokkal annak érdekében, hogy az eső ne legyen semmilyen baleset okozója.
- Alapvető elővigyázatosságnak számít a sebesség határok betartása, de esős időben érdemes kicsit lassítani, hiszen a csúszós utakon könnyen megnőhet a féktávolság. Ha hirtelen fékezésre van szükség valami miatt, akkor a jármű nem fog tudni megállni időben.
- A jármű láthatóságát biztosító lámpák, fényszórók állapotát és teljesítményét mindig ellenőrizni kell. Elég egy bemattult lámpa vagy egy kiégett izzó és a rosszabb látási viszonyok közepette máris megnő a baleset veszélye. Amikor hamarabb sötétedik vagy több a csapadék nem szabad spórolni a világítással és fel kell kapcsolni a fényszórókat akár délután, délelőtt is.
- Természetesen a csapadékosabb évszakok idején sem szabad elhanyagolni az autó karbantartását. Meg kell vizsgálni, hogy minden jó állapotban van e és működik e, ami hatással van a biztonságos közlekedésre. A fékrendszer vagy a gumiabroncsok sem lehetnek sérültek vagy elhasználtak, különben az balesethez vezethet.
- A vezetésre mindig figyelni kell, de csúszós utakon, zuhogó esőben különösen fontos a koncentráció. Nem szabad telefonozással, beszélgetéssel elvonni a figyelmet az útról. A követési távolság a sebességhatár betartása mellett, a másik rizikós tényező, a mi a balesetek legtöbbjének okozója.
Mobil gumis, elsősegély az utakon

A csapatunkat azonnal riasztani tudja mobil gumiszereléshez, ha váratlanul vészhelyzetbe került autózás közben. Egy olyan mobil gumiszerviz, amilyen a miénk, gond nélkül el tud végezni a nyílt terepen is egy defektjavítást, mert megvan hozzá a felkészültsége és az eszközkészlete is.
Mi nem hagyunk senkit sem az út szélén vesztegelni, azonnal indulunk, ha hívást kapunk és a lehetőségekhez képest rövid időn belül elvégezzük a profi gumiszerelést. A defekt vagy egyéb, autógumihoz kapcsolódó baleset, műszaki hiba nem kell, hogy keresztülhúzza a terveit, ha mi is itt vagyunk, hogy a problémát eredményesen fel tudjuk számolni.
A mobil gumis rugalmasan a rendelkezésére áll az ügyfeleknek, csak hívjon minket vagy érdeklődjön a szolgáltatásainkról a honlapunkon közzétett elérhetőségek egyikén!